le p'tit poisson dans l'eau [le pti poászon dan ló]

Hétfőre sikerült visszarázódni, újra összeszokni. Szóval igazán nem tartott sokáig (: Azóta esik az eső. Nem, nem folyamatosan. Néha eláll úgy 5 percre. Ilyenkor süt a nap. Aztán megint leszakad az ég. Amennyire nem volt semmi változás, semmi furcsa a környezetben szeptemberben, annyival másabb a tél. Ez itt inkább ősz. Szomorú ősz és (!) egy őrült április keveréke.
Sokat változtak a gyerkők a karácsonyi szünet alatt. Dune egyre jobban beszél. Nagyon jót tett neki egyébként, hogy itthon volt. Szemmel láthatóan sokkal kiegyensúlyozottabb. Nem hisztizik, folyton elégedett, rajzol "kis halat a vízben". Jude sokat nőtt. Valahogy most már látszik rajta, milyen lesz, ha nagyobb lesz. A múltkor olyan kedvesen mosolygott rám, hogy 1. elolvadtam 2. olyan felnőtt volt. Ő mindig random és gyerek, de a múltkor konkrétan kedves volt. Luna egyre kamaszabb. Kicsit rossz érzés, hogy őérte most nem rajongok annyira. De most épp Violettásat játszanak, vagyis csinálnak olyan szitut (élesbe) a barátnőjével, amelyben elhangozhatnak olyan mondatok, mint "Végig hazudtál az évek alatt?" "Én bíztam benned, és most elárultál." Miért kell egy 7 évesnek (vagyis kettőnek ráadásul) egyáltalán tudnia összerakni ilyen mondatokat?
Most az jut eszembe, amikor tavaly nyáron szembesültünk azzal, hogy a 10-13 éves gyerekek nem ismernek meséket. De olyannyira, hogy nem hogy kedvencük nincs, megnevezni sem tudnak egyetlen mesét sem. Szerintem ez szomorú. Vajon a felnőttek elfelejtik, hogy ők milyen meséket hallottak, olvastak, néztek, és megveszik azt, ami elsőként a kezükbe akad a boltban? Ami persze nem mese lesz, hanem vagy valami buta és (!) lebutított rajzfilm, vagy egy számítógépes játék, vagy egy ilyen Hannah Montana-típusú libapárbaj. Mert ez a legújabb, ami kijött, szóval ez lesz a polcom leginkább szemelőtt.

Nem elmerengve azon, hogy vajon miért ennyire random a gyereknevelés manapság, leírom ide, hogy velem minden rendben (:
Nem érzem azt, hogy jaj, már csak 3 hetet vagyok itt, azt sem, hogy húú, még 3 hét. Leginkább azt, hogy addig még mennyi döntést kell hoznom. Félek kicsit attól, hogy pihenés nélkül, rögtön bele kell vetnem valami tök újba megint. De végülis fiatal vagyok vagy mifene :D

L'epiphanie

Érdekes most minden.

Két hete pontosan ilyenkor elindultam onnan, ahol most vagyok újra. Nagyon vártam, hogy hazaérjek, készültem az utazásra, ezért nem is fáradtam el annyira- pedig több mint egy nap volt az út. Megérkeztem, örültem annak, hogy megérkeztem. Szokatlanul sok időt töltöttem a kórházban, kevés találkozást sikerült belesűrítenem az otthonlétbe- de azok nagyon sokat adtak, az Esztergomban töltött karácsony már nem volt fura, a Diótörőt betegen is élveztem, két ünnep között temetésre menni nagyon szomorú volt, Szilveszter- mint Szilveszter megint nem volt nagy szám- de nagyon jó búcsúzós estként telt. Január elsején (és másodikán) alvás helyett nagyon hosszú utazás és otthon-érzet nélküli várt rám.

Érdekes, hogy megint jobban tudok franciául, mint amikor már hetek óta itt vagyok. Érdekes, hogy más ma az evangélium itt, mint otthon. Érdekes, hogy mennyire nehezemre esik pihenni nem a saját szobámban.

Otthonról azt láttam, hogy jó lesz visszajönni még egy hónapra, hogy meleg lesz, tanulok még, találkozom még emberekkel, hogy a munka nem nehéz, nem fogok túlságosan lefáradni... Megérkezvén meg hirtelen szembesültem azzal, hogy mennyire rossz kaját fogok enni egy hónapig, mennyire nem otthon vagyok itt, mennyire egyedül lehet lenni franciául beszélő ismeretlenek között, mennyire semmit-adó misére tudok csak menni most hetekig. Nehezebb lett a visszatérés, mint számítottam rá. Persze normális, ha az első pár nap nehéz, inkább pozitívan nézek elébe a további "pár" napnak (: