le p'tit poisson dans l'eau [le pti poászon dan ló]

Hétfőre sikerült visszarázódni, újra összeszokni. Szóval igazán nem tartott sokáig (: Azóta esik az eső. Nem, nem folyamatosan. Néha eláll úgy 5 percre. Ilyenkor süt a nap. Aztán megint leszakad az ég. Amennyire nem volt semmi változás, semmi furcsa a környezetben szeptemberben, annyival másabb a tél. Ez itt inkább ősz. Szomorú ősz és (!) egy őrült április keveréke.
Sokat változtak a gyerkők a karácsonyi szünet alatt. Dune egyre jobban beszél. Nagyon jót tett neki egyébként, hogy itthon volt. Szemmel láthatóan sokkal kiegyensúlyozottabb. Nem hisztizik, folyton elégedett, rajzol "kis halat a vízben". Jude sokat nőtt. Valahogy most már látszik rajta, milyen lesz, ha nagyobb lesz. A múltkor olyan kedvesen mosolygott rám, hogy 1. elolvadtam 2. olyan felnőtt volt. Ő mindig random és gyerek, de a múltkor konkrétan kedves volt. Luna egyre kamaszabb. Kicsit rossz érzés, hogy őérte most nem rajongok annyira. De most épp Violettásat játszanak, vagyis csinálnak olyan szitut (élesbe) a barátnőjével, amelyben elhangozhatnak olyan mondatok, mint "Végig hazudtál az évek alatt?" "Én bíztam benned, és most elárultál." Miért kell egy 7 évesnek (vagyis kettőnek ráadásul) egyáltalán tudnia összerakni ilyen mondatokat?
Most az jut eszembe, amikor tavaly nyáron szembesültünk azzal, hogy a 10-13 éves gyerekek nem ismernek meséket. De olyannyira, hogy nem hogy kedvencük nincs, megnevezni sem tudnak egyetlen mesét sem. Szerintem ez szomorú. Vajon a felnőttek elfelejtik, hogy ők milyen meséket hallottak, olvastak, néztek, és megveszik azt, ami elsőként a kezükbe akad a boltban? Ami persze nem mese lesz, hanem vagy valami buta és (!) lebutított rajzfilm, vagy egy számítógépes játék, vagy egy ilyen Hannah Montana-típusú libapárbaj. Mert ez a legújabb, ami kijött, szóval ez lesz a polcom leginkább szemelőtt.

Nem elmerengve azon, hogy vajon miért ennyire random a gyereknevelés manapság, leírom ide, hogy velem minden rendben (:
Nem érzem azt, hogy jaj, már csak 3 hetet vagyok itt, azt sem, hogy húú, még 3 hét. Leginkább azt, hogy addig még mennyi döntést kell hoznom. Félek kicsit attól, hogy pihenés nélkül, rögtön bele kell vetnem valami tök újba megint. De végülis fiatal vagyok vagy mifene :D

L'epiphanie

Érdekes most minden.

Két hete pontosan ilyenkor elindultam onnan, ahol most vagyok újra. Nagyon vártam, hogy hazaérjek, készültem az utazásra, ezért nem is fáradtam el annyira- pedig több mint egy nap volt az út. Megérkeztem, örültem annak, hogy megérkeztem. Szokatlanul sok időt töltöttem a kórházban, kevés találkozást sikerült belesűrítenem az otthonlétbe- de azok nagyon sokat adtak, az Esztergomban töltött karácsony már nem volt fura, a Diótörőt betegen is élveztem, két ünnep között temetésre menni nagyon szomorú volt, Szilveszter- mint Szilveszter megint nem volt nagy szám- de nagyon jó búcsúzós estként telt. Január elsején (és másodikán) alvás helyett nagyon hosszú utazás és otthon-érzet nélküli várt rám.

Érdekes, hogy megint jobban tudok franciául, mint amikor már hetek óta itt vagyok. Érdekes, hogy más ma az evangélium itt, mint otthon. Érdekes, hogy mennyire nehezemre esik pihenni nem a saját szobámban.

Otthonról azt láttam, hogy jó lesz visszajönni még egy hónapra, hogy meleg lesz, tanulok még, találkozom még emberekkel, hogy a munka nem nehéz, nem fogok túlságosan lefáradni... Megérkezvén meg hirtelen szembesültem azzal, hogy mennyire rossz kaját fogok enni egy hónapig, mennyire nem otthon vagyok itt, mennyire egyedül lehet lenni franciául beszélő ismeretlenek között, mennyire semmit-adó misére tudok csak menni most hetekig. Nehezebb lett a visszatérés, mint számítottam rá. Persze normális, ha az első pár nap nehéz, inkább pozitívan nézek elébe a további "pár" napnak (:

espion

Jude egy kém. Az asztal alatt bújkál és onnan tart figyelemmel mindent! Hogy tényleg minden rendben van-e a szülinapi partiján. Néha a szobákba is benéz, és addig tényleg nem hagyja ott a szerepét, amíg nem érzi veszélyben egy játékát az unokatesók miatt. 

Jude az asztal alól kisuttog nekem néha, ilyenkor lehajolok hozzá.

 Először azért hívott, hogy elmondja, ő egy kém.

Másodszor azért, hogy megkérdezze, szerintem minden rendben van-e.

Harmadszor, mikor hallom, "Áná!", leguggolok, közelebb jön és ad egy puszit. Majd kúszik tovább az asztal alatt.

(: 

bon anniversaire!

Újabb 1000 év után újabb bejegyzés.

Most akár csinálhatnám azt is, hogy nem írok semmit, annyi gyönyörű képem van- mert gyönyörű helyeken jártam.

Mi minden történik velem? Megint beteg vagyok. Azt hiszem, ha már nem is élem meg annyira nehéznek az ittlétet, azért nehéz. De az is lehet, hogy az immunrendszerem egyszerűen befuccsolt a konzervkajáktól és az óvodából, iskolából konstans hazaérkező vírusoktól.
Nehéz a hétköznapokról írni. Olyan egyformák. A gyerkők persze zseniálisak, óriási beszólásaik, megnyilvánulásaik vannak. De ezen kívül nem igen történik semmi.
Ellenben az elmúlt hétvégéket jócskán kimaxoltam. Illetve azért volt pár szülinap mostanában, azokat ünnepelni kellett ;)

Első szülinap. Bálint.
Ajesz-hétvége Biarritzban.
Persze őrült módon csináltuk ezt a városnézést. Bálint Párizsból indult olyan éjjel 11 körül- miután ugyanezen pénteki napon már eljutott Budapestről Párizsba. Én ugyanarra a buszra szálltam fel szombat hajnalban Bordeaux-ban. Előtte Julie-nél "aludtam". Filmeztünk. Na jó, nem teszem idézőjelbe az alvást, hogyha a filmezést sem, elvégre ugyanannyi időt szántam mindkettőre. Szombat reggel tehát hullafáradtan megérkeztünk egy gyönyörű városba. Kép-time.

B bele mártotta a kislábujját az óceánba. aztán hullám.

szivárvány!!!

me voilá- csak hogy hihető legyen, hogy tényleg ott voltam.

a szél... nah, az fújt!

Rocher de la Vierge

Ezek után el lehet dönteni, hogy tényleg ilyen szép helyen jártunk, vagy csak nagyon jól bánunk a photoshoppal ;) :D

A szép annyira fújt, hogy nehéz volt éles képet csinálni, tartani a kezünket- vagy akár magunkat. A hullámok óriásik voltak, néha mintha az eső esett volna (néha tényleg esett :D ) a hídon főleg, és a Rocher de la Vierge végéig nem tudtunk kimenni, mert azt teljesen beterítette a víz minden egyes hullám érkezésekor.

Igyekszem minél kevesebb képet feltölteni.. tényleg! Amikor már megfagytunk, meg amúgy is, mert el akartunk ide jutni, háth elmentünk az Aquariumba. Képek.

Róluk azért volt kicsit nehéz jó képet csinálni, mert mozogtak. Éltek. És halak voltak. Meg cápák. Én féltem. 

Ezután még ettünk egy finom vacsorát, aztán vártuk a couchsurfinges srácot egy bárban, már nagyon fáradtan, cserébe nagyon finom sör ivásával elütve a kapott időt. Miután úgy 2 órás késéssel (közben folyamatosan kaptam az smseket, hogy "kések, fél óra") megérkezett ő, a couchsurfinges csávó, Christophe, felmentünk hozzá, és még elmesélte az életét. Nem tudom, hogy ez a rövid vagy a hosszabb verzió volt-e, hajnali 2-ig tartott. Én eddigre már gyakorlatilag aludtam, szóval, amikor ő is úgy döntött, hogy alvás, már csak becsuktam a szemem és folytattam így. Fekvő pozícióban, végre. Délig aludtunk, sajnos skipelve ezzel a misét. Megkerestük az 1 eurós buszunk indulási helyét, irány Bordeaux, majd Belin-Beliet.

Második szülinap. Jude. 5 éves.

Jude szülinapja hétfőre esett, az előtte lévő hétvégét Párizsban töltöttem. Éjszakai utazás, egy napos, expressz városnézés. Megint. És persze fáradtság utána, ezesetben betegséggel megspékelve.

Párizsban elmentünk a Louvre-ba, ami az a hely, ahova csak felmutatom a személyimet és sorban állás nélkül beengednek. Ahol az épület sokszor szebb mint a kiállított művek. Ahol a Mona Lisat 4 biztonsági őr őrzi. Ahol 1 óra alatt elveszel és megtelsz a látvánnyal, pedig 24 órányi nézni való van. Ahol nincs is annyira sok ember mint mondják, bár lehet, hogy ez még mindig a terrortámadás utóhatása. 

A múzeumozástól megéhezve, annyit ettünk, hogy mozdulni se nagyon tudjunk. De aztán mégis mentünk tovább, hogy lássuk a Notre Dame-ot, aztán az Espace Dali-t, fázzunk, majd betérjünk a Sacre Coeur-be. 

bizonyíték. a pulzusmérő óra nem most jött divatba.

afrikai szépségideál.

Vasárnap este tehát jó fáradtan hazaérkeztem. Másnap pedig várt két gyerkő, akik közül az egyik épp 5 éves lett (: Ez egy olyan hét volt, amikor a szülinapokat másnap ünnepeltük. Szóval kedden volt süti, gyertya, amit Dune rögtön elfújt, ezért Jude rögtön üvöltött, meg ajándékozás, ami tök jól sikerült (: Nem tartottam különösen kreatívnak az ajándékomat, amit készítettem Jude-nak, de nagyon örült neki, ennek pedig én örültem. 

Jude megilletődötten, nagyon örült a szülinapjának. Ráadásul itt akinek szülinapja van, az a király, ő ül az asztalfőn, és választja meg, hogy ki üljön mellé :D (ez a számomra egyébként nem jelentett nagy változást, mert én mindig az asztalfőn ülök, és Luna és Jude ülnek mellettem, és őket választottam, szóval :D )

Ugrás, harmadik szülinap. Anna.

Reggel, amikor Sandra lejött, és mondta, hogy bsz, Dune elkezdte énekelni, szóval így indult a reggel (: Aztán egyre rosszabbul, estére pedig már nagyon szarul lettem, örültem, hogy élek, és amint Bruno hazaért átmentem a szobámba, és ágybadőltem. Ellenben másnap! Sütiiii, ajeszok, tánc!

Kicsit korán ugrottam, vagyis inkább visszaugrok, mert Jude szülinapja még nem is annyira ért véget. Még most jön a családi banzáj (: Sandra anyukája már megérkezett, holnap aztán jön még egy csomó vendég, itt is fognak aludni, úgyhogy izgi lesz :D

Azt hiszem, kevesebb mondanivalóm volt mint képem. Akkor ez egy ilyen bejegyzés lett.

mange ton assiette!

Valaki figyelmeztetett, hogy 1000 éve nem írtam blogbejegyzés. Ennek utána néztem, és az 1000 év egy pontos adat. Mivel most a hét közepén van véletlen egy kis hétvége (nemzeti ünnep), megpróbálom behozni a lemaradást.
Az őszi szünet alatt otthon voltam. 2 hét vakáció otthon! Saját ágyban alvás, nem torokfájtatós r-használat, gitáros mise, Duna, finomabbnál finomabb kaják, találkozások, barátok, Dórika csizmája... Túl jól telt. Nem akartam visszajönni. Egyáltalán.
Már nem az ismeretlenbe indultam. Tudtam, hogy rossz lesz a kaja, tudtam, hogy a gyerekek rengeteget fognak hisztizni, tudtam, hogy koszos lesz a lakás, tudtam, hogy fárasztó lesz egész nap a franciát hallgatni. Otthonról kevésnek tűnt az, hogy a délutánok melegek lesznek, hogy a gyerekek a nehéz napok után minimum zabálnivalóan édesek, hogy ha nem itthon eszem, akkor finom, hogy a nyelvóra konstans hülyülésből áll, hogy a naplemente mindennap képtelenül csodálatos.
Azért csak elindultam (: Egy pénteki nap volt, mintha te....tengernyi sok éve lett volna. Repültem Párizsig, egészen pontosan Beauvais-ig. Innen egy autóban utaztam, amely tele volt lányokkal, egy francia, a többiek mind külföldiek, de franciául beszéltünk, Diana, aki 3 éve él Franciaországban, megosztotta a tapasztalatait az első hónapokról, Max, a francia táncosnő pedig elmesélte miféle helyeken, színház, cirkusz.. táncolt eddig. Vagyis a balesetéig, ami után karriert váltott és most ingatlanokat vásárol, rendbe hozza őket, hogy aztán továbbértékesítse. Mi mindent csinálhat az ember végzettség nélkül....
Párizsban épp csak a Notre Dame-ot láttam, amelyet egyáltalán nem így képzeltem el. Persze, miért képzeltem el? Ott a google. Most már mindegy, én úgy képzeltem, hogy egy szép nagy téren van, de valójában gyakorlatilag a folyóparton és épp csak előtte van egy tér, hogy elférjen a millió sorban álló ember. Mert abból tényleg sok volt. Én inkább nem is gyarapítottam a sorban állók számát, átmentem az Eiffel-toronyhoz. Itt találkoztam Romainnel, akinek a kanapéján később az éjszakát töltöttem. Együtt felmentünk az Eiffel-toronyra.. kb 40 perc sorban állás után. Mennyi lépcső! Csoda, hogy tudtam mozgatni a lábaimat másnap! Ám a kilátás abszolút megérte. Kíváncsi vagyok azonban Párizsra világosban is, úgyhogy amikor visszatérek 2 hét múlva, nem hiszem, hogy kihagyom az Eiffel-torony kínálta edzési lehetőséget ;) Romain még mutatott egy másik "rálátást" Párizsra, egy dombról, kicsit a városon kívülről, ahol ő lakik. Amiben ez nagyon más volt, hogy innen lehetett látni az Eiffel-tornyot. ;)
Másnap reggel Romain elvitt az állomásra, ahonnan a buszom indult, ez azért fontos momentum, mert így 6 ig aludhattam, nem kellett hajnalok hajnalán már útra kelnem. A buszút Bordeaux-ig hosszú volt, de nem annyira kibírhatatlan mint gondoltam. Aludtam, olvastam.. megérkeztem. A szünet előtt mindenki megfagyott itt és nem ok nélkül. Ám azóta váratlan meleg van. És még most is! Mindenki mondja is, hogy ez azért nem szokott így lenni.. de háth az nekem mindegy, mert én most vagyok itt.
Amióta visszaértem sokkal könnyebb. Jót tett a gyerekekkel a kapcsolatunknak a 2 hét távolság. Vártak, örültek nekem. Jót tett a franciámnak a két hét kihagyás, sokkal jobban beszélek mint előtte. Vagy beszéltem, amikor visszaértem, mostanra azért megint fáradok kicsit. Tehát amitől féltem, hogy majd a gyerkőkkel újra kell építeni a kapcsolatot, és hogy nem fogok semmit érteni, olyan lesz mint elölről kezdeni, nem következett be.
Sandrának változott a munkahelye, többet dolgozik hétvégén, kevesebbet hétköznap, ez jó hír nekem. Nem építő összességében a családnak. Dune sokkal többet sír, amióta kevesebbet látja az anyját. Teljesen természetes és érthető, és nem jó. Nekem könnyebb dolgom van. Sandra, amikor dolgozik, korábban indul, tehát teljesen egyedül készítem a gyerekeket. Az egyetlen nehézség, hogy ilyenkor korábban kezdek. Viszont nem kapcsolom be nekik a TV-t, így időben elkészülünk és nincs reggeli antiszocialitás. Ami egyébként Jude-nál egy pillanat alatt kialakul. Nézi a tévét, semmire sem reagál. Az egyetlen reakciót kiváltó dolog, ha a kezébe adod a cumisüveget. Akkor megissza a kakaót. Viszont teljesen ingerült, amint fel kéne vennie a cipőjét vagy bármi történik, ami nem a tévé. Enélkül könnyebb a reggel. (Egyébként Jude mindennap 20-30 perccel tovább aludhatna, csak az anyja kihozza a kanapéra, és bekapcsolja neki a tévét. Mennyire beteg?)
A hétköznapok sokkal gördülékenyebbek.

Múlt hét vasárnap bementem Bordeaux-ba. Sandra dolgozott, vele mentem, 7 órai indulással. Ez a rész kemény volt. Utána viszont sok iszonyat jófej, laza, értelmes, kedves fiatalt ismertem meg. Ez a rész fenomenális volt. Nem is tudtam, mennyire hiányzott közösségben lenni. Nem is tudtam, mennyire sokat számít együtt imádkozni. Énekelve imádkozni. Valójában azt hittem, inkább magányos farkas vagyok, vagyis töltődni egyedül jobban szeretek és tudok, de kiderült, hogy kell egy társaság. Egy nem túl nagy. Rengeteget énekeltünk, érdekeseket beszélgettünk (megismertem egy német srácot, aki tanult magyarul. Mert szépnek tartja a magyar nyelvet. És ráadásul azt a két mondatot, amit tudott jól is mondta, abszolút lehetett érteni!) nagyon finomakat ettünk... Minden, minden nagyon király és iszonyat feltöltő volt. Pedig 6.30-kor vasárnap rossz ötletnek tűnt 6.30-kor kelni vasárnap.

Jó, amikor a hét közepén vagy egy kis hétvége.

ça craint

Ez azt jelenti, hogy veszélyes. Magyarul dangeureux. És Alicia, aki mexikói, nem tudja kiejteni. Iszonyat vicces, persze írásban nehéz visszaadni. Ezért csatolok egy videót.

https://www.youtube.com/watch?v=H3dToD7_ATU

-dan.
-dan.
-zsö.
-zsö.
-rő.
-rő.
-danzsörő.
-denjerú.
:D

Amennyire rosszak a gyerekek néha, legalább annyira- nahjó, sokkal még annál is aranyosabbak általában, úgyhogy nem lehet nem oda lenni értük.

Már kicsit készülök (például gondolkozom azon, hogy mit vigyek haza, és mit hozzak majd ki, tervezem az utazást, mert Madridon keresztül megyek, jó, hogy mondom, be kéne csekkolnom, etc, etc...) és tök érdekes, hogy vakációra, nyaralni megyek haza. És ugyan majd igyekszem minél többet tanulni, hogy ne felejtsem el megint a franciát, de tényleg pihenni, feltöltődni megyek. Találkozni barátokkal, magyar misékre menni, érteni mindent, pihentetni a fülem és a torkom (a raccsolás fárasztó, eh) filmezni, alkoholt inni, finomakat enni... ilyen király dolgom van amúgy otthon?! Nos, igen (:

impec

Nagyon jó nap volt ma. Főztünk. Magyart. Együtt mindenki, akikkel együtt járok a nyelvsuliba, vagyis persze közülük azokkal, akik eljöttek. És nem gulyást. Mert az nekem uncsi. És szerettem volna olyat enni, amit itthon szoktunk. Így hát meggyleves volt, aztán aszalt szilvával töltött baconbe tekert csirkemell, valamint Gundel palacsinta. Meg kell hagyni, hogy semmi nem sikerült tökéletesen, de ezt csak én tudom ;) Sokan voltunk, elég káosz így főzni :D Közben megtanultam portugálul (eu no falo portugues).

la chef cuisinier

Alicia-val (:

voilà, meggyleves!

tokás

életem képe a crème fraîche-el

miért van rajtam napszemüveg?!